Edzőmérkőzések a Nagyszövetség Boksz Clubnál

A békéscsabai Nagyszövetség Boksz Club, a Gyulai Sport Egyesület és a Békési TE közös kezdeményezéseként 2017.05.13-án már harmadik alkalommal kerültek megrendezésre edzőmérkőzések a Nagyszövetség Boksz Club békéscsabai edzőtermében. Az eseményekre első alkalommal csak a Békés megyei ökölvívó klubok kerültek meghívásra (Békési TE, Gyulai SE, Nagyszövetség Boksz Club, Elek, Magyarbánhegyes) a harmadik alkalommal viszont már a Szeged Box Klubból, Szolnokról és a romániai Basti Box egyesületéből is érkeztek ökölvívók a közös kesztyűs edzésre. Ezen alkalomkor tizennyolc pár lépett ringbe, és bokszolta végig a megbeszélt menetszámot és menetidőt. A Békési Torna Egyletből eddig Római Ruben, Római Antal és Ferhat Nassim vettek részt a kesztyűzéseken, és mindhárom alkalommal sikerült is megfelelő edzőpartnert találni részükre. Az eseményt nagyon hasznosnak ítéljük, versenyzőink
idegen ellenfelek ellen próbálhatják ki tudásukat, felkészültségüket, így bármiféle tét nélkül rutinra tudnak szert tenni.
A jövőben a kezdeményezés tovább folytatódik, legközelebbi alkalomkor 2017. június 3-án Szegeden tartunk közös edzést, a Szeged Box Club szervezésében.

Hozzászólások lezárva.